Legutóbbi beszélgetésünket azzal fejeztük be Tarnóczy Barnával, aki az Egyesült Államokban megtanult son-rise módszer szerint foglalkozik Botond nevű fiával, hogy már látszik az alagút vége. Az MMR oltás után, az addig korának megfelelő módon játszó, kommunikáló, másokkal barátságos 15 hónapos kisfiú autista lett. Míg Felcsút felé vezettem, azon gondolkoztam, nézve az esős, komor tájat: Vajon bírják-e még erővel? Vajon most is látja-e a fényt Tarnóczy Barna?
A család Felcsút utolsó utcájában lakik.
Errefelé a kerítéseken túl már a szántóföldek kezdődnek. Ideális hely gyerekek nevelésére. Szombat kora délelőtt van.
Tarnóczyéknál már három pedagógus és egy házaspár ül a nappaliban. A házaspár autista kislánya három és fél éves, és a Barnáéktól tanult, ellesett módszer szerint foglalkoznak vele. Az ellesett szót nem a stílus élénkítése miatt használtam. Funkciója van. Botond szobája az emeleten van, mellette csöppnyi gardrób. A közös falra tükörablakot vágtak. Itt lehet látni, tanulni, ellesni a son-rise módszert.
Mi látjuk Botondot és édesanyját, Gabit, ők legfeljebb éreznek minket. Erre azért van szükség, hogy a váltótársak tudják, mit csinál a másik, hogy azonos szituációban, azonos módon cselekedjenek.
Gabi épp négykézláb áll, Botond a hátára telepszik, és valami lovacskázás félébe kezdenek. Botond amúgy nagyon jól érzi magát az anyai háton, amikor Gabi feláll, akkor is ott marad. Aztán labdáznak, de a labdát egy strapabíró léggömb helyettesíti (talán nem is ez a jó szó rá), az a fajta, amivel ugrálni is lehet. Mi közben az üveg túloldalán halkan beszélgetünk.
– Azt mondta, hogy a szobában szinte semmi nincs, és ez így igaz.
– Az első időben még benn volt Botond ágya, de nem volt jó. Az ágy egyfajta menedék, ahová el lehet bújni, ezért hát kivittük.
Botondnál van egy nagy kerek, ugrálós trambulin, egy pici gyerekasztal, gyerekszékkel, egy kis állvány rajta kicsi palatáblával és a fél falat beborító nagy tükör, no meg persze a polcok, ahol a Botond által szeretett, kívánatos dolgok vannak. Ezzel vége is a berendezésnek.
– Azt mondta, azért kell mindent fölrakni, hogy kénytelen legyen kontaktust kialakítani a szobában lévő felnőttel. Ez bevált?
– Ha arra gondol, hogy beszél-e már, hiszen a mi fiúnk nem beszélő autista, akkor még nem. De van egy kis piros cipő, amit nagyon szeret dobálni, gyűrögetni. A múltkor annyit mondott ci…, majd később mipő. Szóval valami már elindult.
– De a cél mégis csak az, hogy beszéljen…
– Persze, az a cél, és úgy gondolom, ha már beszélni fog, akkor minőségileg nagyot lépünk előre, és ugrásszerűen meggyorsul majd a fejlődése.
– Iskolába még nem jár?
– Hatéves, évvesztes, még megpróbálunk időt adni neki. Még nem érezzük azt, hogy be lehetne dobni a mély vízbe. Másfélév múlva talán.
– Mi lesz akkor ezzel a módszerrel?
– Attól függ, hogy mennyire jutottunk, és attól is, hogy találunk-e jó iskolát. Ha nem, akkor itthon fog tanulni. A son-rise mindkét esetben alkalmazható.
Közben Barna fölváltja Gabit. Mint mondja körülbelül egy óráig lehet intenzíven, a gyerek minden rezdülésére figyelni, játszani vele. Botond szemmel láthatólag “bünteti” Barnát. A büntetés azért az egy hétért jár, amit édesapja nem vele töltött. Munkája miatt (idegenforgalom) időnként külföldre kell utazni. Most egy hétig volt távol. Mi, itt az ablakon túl meg vagyunk győződve arról, hogy Botond minket is érez, s ez be is igazolódik: míg kimegyünk a gardróbból Botond a tejüveg ablakot figyeli. +rnyékunk átsejlik rajta. Közben Julcsi, a legkisebb fölébred, és ott van velünk végig az egylégterü alsó szinten. A nagymama ebédet főz, a másik két gyerek tanul. Mi pedig ott folytatjuk, ahol fent abbahagytuk.
– Mi az, amit elértek?
– Mikor elkezdtük, semmiféle társasjátékra nem volt hajlandó. Magányosan dobált, pörgetett, sikoltozott, rohangált. Nem nézett az emberre, nem értette meg, ha kértünk tőle valamit, nem mutatott rá semmire, szóval nem csinált semmit. Teljesen kiszolgáltatott volt. Most gyakorlatilag, amit akar, azt ki tudja fejezni. Lehet vele labdázni, mesekönyvet nézni, táncolni… Bár nem beszél, már ismeri a betűket, pedig csak háromszor látta az ábécét, amit akar, lemutogatja. Tízig ismeri a számokat, és ránk legyintéssel, vagy tapssal, szintén el tudja mondani, hogy mit akar, például három taps a cipő. Tehát mindenért, amit szeretne, azért tennie kell valamit. Az agresszivitása pedig teljesen megszűnt.
– Meddig kell ezt csinálni?
– Amíg bírjuk… -gy gondolom, hogy ez nekünk olyan három-négy éves program, módosításokkal persze.
– Botond mindenevő, vagy diétázik?
– Most már tudjuk, mit nem szabad ennie. Azelőtt katasztrofális volt a bélműködése, most teljesen rendben van.
Talpmasszázsra jártunk, és a masszőr mondta, hogy tejérzékeny. Kipróbáltuk, igaza volt, amióta a búzaféléket sem kapja, azóta teljesen normális a széklete, semmi probléma nincs vele. De hogy a tapasztalatunkat tudományosan is megalapozzuk, elvisszük őt Szegedre, ahol a klinikán kivizsgálják, itt autistákkal is foglalkoznak. Ezt mi már tudjuk, hogy oda lehet vinni.
A házaspár azt is tudja, hogy Székesfehérvárra is lehet vinni, dr Tokodi Jánoshoz, aki szintén foglalkozik autistákkal. ?k most viszik hozzá kislányukat, aki tejérzékeny. De amíg apránként összeszedi a szülő a szükséges szakemberek, módszerek, diéták nevét, addig sok idő eltelik. Az idő pedig ebben az esetben nagyon fontos tényező.
Tarnóczy Barna úgy véli, és ebben a jelenlévők is egyet értenek vele, hogy hiányzik egy autista kézikönyv. Egy olyan kézikönyv, amiben minden együtt van: attól kezdve, hogy mire kell figyelni, mit kell észre venni egy gyereknél, ha fölmerül az autizmus gyanúja, megtalálható lenne benne a korai fejlesztőtől kezdve az iskolákon át, minden autistákkal foglalkozó orvos, pszichológus, szakember, módszer, diéta stb., címekkel, elérhetőségekkel együtt. (Talán érdemes lenne az Autista infót ebben az irányban bővíteni.- F. +.)
– Azt mondta, májusban megy a következő tanfolyamra. Lehet, hogy egyszer majd csak ezzel foglalkozik?
– Nem, maradok annál, amit már 18 éve csinálok. Amire kiutazom, az a haladóknak szóló, szintén egyhetes tanfolyam, amelyet maga Kaufman vezet. Ilyen évente csak egyszer van, a kezdőknek négyszer. De meg kell, mondjam, csalódott vagyok. Mindenhová elmegyek, ahová hívnak, és abban reménykedtem, hogy valaki majd csak meg akarja tanulni ezt a módszert. Hiszen ma még nem olyan nagy perspektíva áll egy magyar gyógypedagógus előtt. Sokan ott is hagyják a pályát. Persze ahhoz, hogy kimenjen valaki, annak jól kell tudnia angolul.
Eddig még nem akadt vállalkozó.
Pedig ha akadt volna, arról Barnáék tudnának. Csak az mehet Kaufmanék másfél éves tanfolyamára, aki már részt vett a son-rise módszerrel végzett terápián. Ez nem a tanfolyamot jelenti, hanem azt, hogy Barnáékkal együttműködik Botond son-rise módszerrel történő nevelésében. Bár két gyógypedagógus segítőjük van (két ember nem is győzné a reggel kilenctől, késő estig tartó programot), eddig ők még nem gondoltak arra, hogy nekivágjanak az amerikai kalandnak. Persze nem kell föltétlenül gyógypedagógusnak lenni. Nincs semmiféle pedagógusi előképzettséghez kötve. Csak elkötelezettnek kell lenni. Kaufmannak grafikai stúdiója volt New Yorkban, amikor harmadik gyerekéről kiderült, autista, és feleségével együtt neki láttak – saját módszerük alapján – a nevelésének, aminek mottója: visszaszeretni a gyereket az életbe. A módszerrel kapcsolatos könyveket is le kellene fordíttatni.
Ez is egy szakmai szervezetre várna, hiszen ők pályázhatnának állami pénzekre. Szóval tenni való lenne elég.
A házaspár, és a székesfehérvári pedagógusok indulásra készen állnak. Ők az Arany János utcai iskolából jöttek. A Nyitott világ elnevezésű autista tagozaton tanítanak. Most lesz 10 éve, hogy a tagozat megalakult. Minden újra kíváncsiak, és szeretnék a szülőkkel is megismertetni a son-rise módszert.
Tarnóczy Barna szívesen vállalkozik egy közös beszélgetésre. Amúgy havonta egyszer 10-15 szülő gyűlik össze náluk, ilyenkor közösen megbeszélik a fölmerülő gondokat.
Ők azok, akik tavaly eljöttek Barnáékhoz, hogy megismerjék, és amennyire lehet, megtanulják a son-rise-t.
A ma itt tartózkodó házaspár tavaly szeptember óta minden szombatját itt tölti. Ők is látják az alagút végét.