Ahogyan az édesanyja látja
Balázs viselkedésében, amikor megszületett, semmi nem utalt arra, hogy valami nincs rendben nála. Mindenre figyelt, barátságos, vidám, érdeklödo csecsemo volt. Hat hónapos kora körül beteg lett, ettol kezdve nem evett meg semmilyen gyümölcsot, tejterméket. Nyolc hónapos volt, amikor lábujjhegyre állt (ma is sokszor így jár). Ha kivettük a járókából, szétdobált mindent, amit elért, majd leszórta a földre a tárgyakat. Késobb már csak a könyveket dobálta, de azokat sorba szedte le, s azonnal szét is tépte. Ellentmondást nem turt, ordított, kiabált, bepisilt. Csak órák, néha napok múlva nyugodott meg.
Viszonylag korán, egyéves kora körül kezdett szavakat mondani, de néhány hónap elteltével már egyáltalán nem beszélt. Ha valamit akart, megfogta a kezünket, s úgy mutatta meg, mire lenne szüksége. Bölcsodébe csak egy-két hónapig járt, mert szinte képtelenség volt bevinni a csoportba. Az ottani pszichológus vizsgálatot javasolt a Gyógypedagógiai Tanárképzo Foiskola Pszichológiai lntézetében. Itt már felmerült az autizmus gyanúja, és az Autizmus Kutatócsoporthoz küldtek minket, 1992-ot írtunk akkor. Itt diagnosztizálták az autizmust, de semmilyen konkrét tanácsot, elhelyezési megoldást nem javasoltak. Késobb azt mondták, vigyük intézetbe.
Egyedi engedély alapján, 1995-ben, hozzájutottunk a Ponderal nevu gyógyszerhez. Balázs szedni kezdte, és a változás hihetetlen volt. Néhány nap múlva már nem volt hiszti, elfogadta, ha azt mondtuk: nem. Pár hónap múlva megindult a beszédfejlodése is. A gödölloi Montágh lmre lskolába 1996-ban ment eloször, ’98 januárjától pedig már rendszeresen jár. Most tíz és fél éves.
A nagy változásokat Balázs állapotában és a mi életünkben is a következo események hozták: a Ponderal tabletta szedése, és a fejlesztés lehetosége: László Zsuzsa gyógypedagógus kezdett Balázshoz járni. A köztük kialakult kapcsolat és a fokozatos beszoktatás tette lehetové az iskolába járást. A negyedik esemény a tokodi nyári tábor volt.
Nagyon nehezen engedtem el Balázst. Nemcsak ot, hanem a vele lévo felnottet is féltettem, hiszen nekem szüloként is nehéz volt vele. Nem volt szobatiszta, nagyon kevés fajta ételt evett meg, és soha nem volt a családtagokon kívül senkivel. Amikor hazajöttek egy másik gyereket kaptunk vissza. Szobatiszta lett és szinte megtanult viselkedni. Tavaly nyáron, a második táborban, már jelenlegi osztályfonöke Jónáné Simon Katalin is vele volt. Balázs jól érezte vele magát, hazajövetele után felsorolta a táborozó gyerekek, felnottek nevét, és kérdésekre ugyan, de mesélt a programokról is. Bizonyos eseményeket szinte jelenetként eljátszott, például a felnottek reggeli kávézását.
Az iskolába most örömmel és szívesen megy, már egésznapos foglalkozásokon ott van. Tanárait nagyon szereti. Beilleszkedett.
Ahogyan a gyógypedagógus
Három évvel ezelott ismertük meg Balázst, az 1996-os tanév vége felé. Hetente egyszer édesanyjával bejött az iskolába. Senkivel nem kereste a kapcsolatot, a gyerekekre nem figyelt. A tárgyakat szétdobálta, kiabált. Mivel ismerte már a betuket, néha egy-egy szót kirakott, ami nem volt összefüggésben a tevékenységekkel (tévémusorok neve, környezetbol felvett szavak stb.). A mozgásterembe eljött a többiekkel, szívesen sorakozott, az ebédloben leült az asztalhoz, de nem evett. Édesanyja eleinte bent volt vele az osztályban, késobb az ajtó elott várta. Balázs ezt tudta, s tobbször kiment hozzá.
A nyári szünet után a csoport másik terembe költözött. Balázs a régi osztályba ment, amibol tanári szoba lett. A helyváltoztatást nem értette, az új osztályterembe nem lehetett bevinni. Ráadásul ez az évnyitó napján tortént, amikor az iskola tele volt számára idegen emberekkel. Ezután fél évig otthon maradt. Az 1996/97-es tanév második félévében megkeresett az iskola igazgatónoje és segítségemet kérte az iskolában lévo és beiskolázandó autista gyerekek miatt. Köztük volt Balázs is. Lehetoséget biztosított arra, hogy hetente egyszer kijárjak hozzájuk. Eleinte Balázsék lakására mentem, mert szerettük volna újra visszaszoktatni az iskolába. Kezdetben nem foglalkozott velem, csak messzirol nézegetett.
Sokat beszélgettem az édesanyjával, az o elbeszélésébol ismertem meg Balázst. Amíg ott voltam, szinte egész ido alatt a tévét nézte, sorolta a stáblistát, a sorozatok címét, szereploit. A Forma-1-es verseny volt a kedvence. Ezt játékában is megjelenítette, legókkal és autókkal. Szerepjátékokat is játszottunk, foleg boltosat. Betukbol sokszor szavakat rakott ki, hol az én kérdéseimre válaszolva, hol pedig utalva egy-egy szóval saját gondolataira. Késobb feladatlapokat is vittem neki. Ezeket úgy oldotta meg, hogy oda-odajött az asztalhoz, ahol ültem és percek alatt megcsinált mindent. Késobb már feladathelyzetbe is lehetett hozni. Úgy tunt várja a jovetelemet.
Az igazi áttörést a tokodi nyári tábor jelentette. Az édesanyja részietes “használati utasítást” adott Balázs szokásaihoz, étkezéséhez, egész viselkedéséhez. Balázs Marosi Izoldával volt, aki nagyon tapasztalt asszisztensként foglalkozott vele. A tábor ideje alatt sikerült rászoktatni a szobatisztaságra, változott az étkezése is (nemcsak colával vette be a gyógyszert, a paprikáskrumplin és a májon kívül már mást is megevett), érdeklodött a többiek iránt.
Az 1997/98-as tanévtol Balázst hetente egyszer behoztuk az iskolába, majd délben hazavittem. Eleinte a teremben sok mindent szétdobált, de nagyon érdekelték a gyerekek, egyre szívesebben jött. Már rövid idore be lehetett vonni a foglalkozásokba, a társai is elfogadták. Késobb nemcsak azokon a napokon jött be az iskolába, amikor én ott voltam, hanem többször egy héten. A nyáron másodszor is eljött táborozni, ahol az osztályfonökével volt, és részt vett az iskola által szervezett nyári balatoni táboron is.
Az idei tanévtol rendes tanulója az iskola foglalkoztató csoportjának, melyet Jónáné Simon Katalin vezet. Balázsnál az eltelt évek alatt óriási fejlodést tapasztaltunk. Munkatempója a tavalyi évhez képest kicsit lelassult. Csak azokat a feladatokat csinálja meg, ami érdekli. A mozgásos foglalkozásokat, verseket nagyon szereti. Szeret szerepelni, az iskolai szavalóversenyen kétszer indult.
Tanártársaimmal való együttmuködésünk a mai napig nagyon jó. Több autisztikus, autista gyerek van az iskolában, különbözo osztályokba integráltan. Úgy gondolom, hogy az igazgatóno nagyon jó lehetoséget teremtett azzal, hogy a mai napig is biztosítja a kollégáimmal, a gyerekekkel és a szüleikkel való együttmuködést, s ennek anyagi fedezetét.
László Zsuzsanna