Iránytű, Auti kisszótár az AOSZ kiadásában és egy új könyv Haselfux Pétertől

Két, fontos könyvet adott ki az AOSZ az elmúlt hónapokban. Az egyiket már sokan ismerhetik, hiszen ez a második, javított kiadása az Iránytűnek. Az új kiadásra nemcsak azért került sor, mert az első elfogyott, hanem azért is, mert az eltelt egy év alatt változtak azok a jogszabályok, amelyek jelentősen befolyásolják az autista gyermeket nevelő szülők életét. A könyv ötletgazdájának és szerkesztőjének, dr. Szilágyiné dr. Erdős Erikának az volt az elsődleges célja, hogy az autizmus diagnózisának tényével találkozó szülőknek nyújtson “elsősegélyt”, valamint azoknak a szakembereknek, akik a szülőkkel találkoznak, és tanácsaikkal segíthetik őket (pl. szakértői bizottságok, védőnők stb.). Aztán az első kiadás terjesztése során találkoztunk azzal, hogy bizony azok is tanácstalanok voltak, akik már évek óta a diagnózis birtokában voltak. Nemcsak a jogszabályok tekintetében, hanem például a fejlesztések, beiskolázás terén is.
De említhetném még azt az előnyét is, hogy a tagszervezeti címlista átolvasása után, hányan tudták meg, hogy megyéjükben, városukban működik ilyen szervezet. Akinek van internete, az könnyen mondja: rajta van az AOSZ honlapján, csak meg kell nézni, de nálunk a papíralapú információnak még mindig van létjogosultsága, hiszen a legtöbben a munkahelyükön nézik meg a netet, az autista gyermeket nevelő családokban viszont sok az egyszülős, ők otthon maradnak gyesen majd ápolásin. Tehát fontos a hagyományos, könyvalapú információ. Ajánljuk hát mindazoknak, akinek tudni akarják, hogy milyen segítséget kaphatnak az államtól, milyen fejlesztések segíthetnek a gyermeküknek, hol találnak óvodát, iskolát és hasonló gondokkal bajlódó (segítő)társakat.
A másik könyvet Faragó Ferenc, az AOSZ elődje, Az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének volt elnöke írta, aki maga is gyakorló gyógypedagógus. Autistákat tanítva és az egyesület élén állva szembesült azzal, hogy az orvosi, pszichiátriai véleményeket olvasó szülőknek fogalmuk sincs, mit írnak a gyerekükről. De ugyanez történt vele a szakirodalmat olvasva is.
Mindkettőben hemzsegtek az idegen szavak, fogalmak. Ráadásul azzal is találkozott, hogy sokszor a szakemberek sem ugyanazt értik ugyanazon szó alatt. Akkor gondolt arra, hogy kellene egy olyan szótár, amely azoknak a szavaknak a magyar megfelelőjét tartalmazza, amikkel a szülők gyakran találkozhatnak. Módszeresen gyűjteni kezdte tehát ezeket a szavakat, fogalmakat és csakúgy, mint az Iránytű esetében, itt is egy pályázat segített abban, hogy a gondolatból és tettből könyv legyen. Megszületett az Auti kisszótár,melyet a szerző, és az AOSZ reményei szerint haszonnal forgathatnak szülők és mindazok, akik az autizmus ügyével foglalkoznak.

F. Á.

A FÉLELEM NEM ÚR  Autista vagyok?!  A REMÉNY NEM CSAL MEG
“Egy emberi univerzumba léptünk be. Autista testvéreink megrendítő, de csodálatos világába… Nem orvosi diagnózis, nem pszichológiai elemzés, sokkal őszintébb párbeszéd Istennel és Istenről és ezen belül vall az író önmagáról.” – dr., fr. Barsi Balázs OFM,Haselfux Péter könyvéről.
Fenti cikkekben szereplő kiadványokról további információ kérhető az Autisták Országos Szövetségénél a 06 40 200 821-es telefonszámon, vagy
E-mailben: info@esoember.hu