Hogy mit csináljon a felnőtt, az általános iskolából már kinőtt autista, arra a szakemberek sem tudják a választ. Debrecenből kaptam azt a levelet, amelyben arra kér a 16 éves fiát egyedül nevelő Zsuzsa, hogy kérdezzük meg az érintett szülőket, hátha vannak valahol az országban autistákat is fogadó iskolák, csak nem tud róla.
Az is kérdés persze, és erre az autistákkal foglalkozó szakembereknek kellene választ adni, hogy mi az a munka, elfoglaltság, ami az autistáknak alkalmas, és mit kell tenni az őket befogadó közösségnek, hogy a munkába állítás ne fulladjon kudarcba. Írom ezt annak tudatában, hogy tudom, erre azonnal azt fogják válaszolni (szülők és szakemberek), hogy nincs két egyforma autista, és mindegyiknek más kell.
Ez igaz, Zsuzsa fiát, aki magántanulóként fejezi be az általános iskolát, a számítógép érdekli. Laikusként úgy vélem, ha tud tanulni, ahol a tudás törzsanyaga mégis csak egyforma mindenkinek, amire aztán rájön az egyéni fejlesztés ütemterve szerint ez meg az, akkor ezt a szakma tanulásánál is meg lehet tenni. A megint más, ám igen fontos kérdés, hogy közösségben hogyan tudja majd használni. Tehát a kérés: olyan iskolacímeket szeretnénk kapni szerte az országból, ahol autistáknak (is) tanítanak szakmát, és a szülők már jó tapasztalatokat szereztek.
Magam első lépésben írtam a Várpalotán élő Harmat Józsefnek, akinek Dávid fia Kolping iskolába jár, és ott olyan jól érzi magát, hogy már a második szakmáját tanulja. Megkértem, ha tud, írjon meg néhány Kolping iskolacímet (az alábbiakban az ő gyűjtését olvashatják). Neki jutott eszébe a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK), amely egyebek mellett a fogyatékos tanulók képzésére is “szakosodott”. De mint írja, a különböző felvételi tájékoztatókat és pályaválasztási tanácsadó füzeteket is érdemes megnézni, amelyek minden nagyobb könyvtárban megtalálhatók, de szerintem egy rendes iskolában is ott vannak. Azt már csak nagyon félve írom le, hogy talán a gyerek tanárai is adhatnának tippeket, meg pályaválasztási füzeteket.
A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma, Bakonyoszlop-sövénykúti tagintézménye.
8418 Bakonyszentkirály-Sövénykút, Bakonyoszlop Pf. 2.
Telefon: (06 88) 435 006, (06 88) 585 510.
A tagintézmény vezetője: Pomizs István, a kollégiumé: Márhoffer István.
Az NGYIK iskoláiban számítástechnikai képzés van, a sövénykútit látás- és hallássérülteknek alapították. Itt még szakácsképzés is van.
Hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó számítógép-kezelő legyen? Az oktatási célban ez benne van: a cél az, hogy a számítógép-kezelő alkalmas legyen a társadalmi és gazdasági élet különböző területein, az adott területhez kapcsolódó irodai és ügyviteli munkában, a gazdálkodó egységek tartalmi és adminisztratív munkájában alkalmazott számítógépes szoftverek alapszintű kezelésére, üzemeltetésére, használatára. Legyen képes olyan önálló feladatok megoldására, amelyek a mindennapi tevékenysége során előfordulhatnak. A számítástechnikai szaktanterem, tanulónként önálló számítógépes munkahelyeket, és a lokális hálózati hozzáférés lehetőségét teszi lehetővé. Honlapjuk: http://www.ngyik.hu/spec_isk/bak.htm
Hasonló (NGYIK) tagintézmények vannak még:
2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5.
Telefon/fax: (06 35) 300 585; (06 35) 300 352.
E-mail: ngyik.nyirjes@matavnet.hu
Tagintézmény vezetője: Siketné Zsiga Judit. kollégiumi vezető: Kmetti Katalin.
Honlapja: http://www.ngyik.hu/ spec_isk/bal.htm
A központi intézmény, ahol szintén számítástechnikát oktatnak, Nyíregyházán található. Ide már minden típusú fogyatékos fiatalt várnak.
Levelezési cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi út 34-38.
Telefon/fax: (06 42) 413 000. (06 42) 413 001.
E-mail: suli5965@debrecen.sulinet.hu
Igazgató: Rácz Sándor, kollégiumi vezető: Rózsavölgyi Mária.
Honlap: http://www.ngyik.hu/spec_isk/nyir.htm
A Kolping iskolák, amelyek szakközép- ill. gimnáziumi képzést adnak 1990 után terjedtek el hazánkban. A keresztény szellemiségű iskolában (1849-ben alapította Adolph Kolping német pap) a megtanítandó tananyag mellett nagy hangsúlyt kapnak az emberi értékek, ezek alapján teljesen természetes, hogy iskoláikban a fogyatékos diákok is tanulhatnak. Az óvodától kezdve a szakiskolán át a gimnáziumig vannak intézményeik. Honlap: www.kolping.hu.
1. Kolping Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola.
1134 Budapest, Huba u. 6.
Megbízott igazgató: Ballai Ottó.
Telefon/fax: (06 1) 359 2249.
Honlap: www.kolping-huba.fw.huA középiskolai tagozaton érettségi után nyújtanak OKJ-s végzettséget adó képzést: idegenforgalmi ügyintéző, idegenvezető, nemzetközi szállítmányozó, gazdasági informatikus szakmák közül lehet választani. (A szakiskolában fodrász szakmát lehet tanulni.)
2. Kolping Katolikus Szakmunkásképző Intézet.
3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1.
Igazgató: Varga Kálmánné.
Telefon/fax: (06 37) 300 580.
E-mail: gykolping@freemail.hu3. Kolping Katolikus Szakiskola.
2500 Esztergom, Petőfi Sándor u. 22.
Igazgató: Baumann József. Telefon: (06 33) 520 165.
E-mail: kolping@vnet.hu
Honlapjuk nincs, így nem tudható, hogy milyen szakmákat oktatnak.4. Kolping Katolikus Szakképző Iskola.
7100 Szekszárd, Pázmány tér 4.
Igazgató: Köntösné Rajnai Annamária.
Telefon/fax: (06 74) 512 130.
E-mail: kram@kolping-szekszard.sulinet.hu5. Kolping Katolikus Szakiskola és Kollégium.
7561 Nagybajom, Templom u. 5.
Igazgató: Csima Ágota.
Telefon: (06 82) 356 052.
E-mail: kolping.bajom@freemail.hu