Aki csak kicsit is foglalkozik a sérült emberekkel és hajlandó odafigyelni a hiradásokra, annak nem hangzik ismeretlenül a budapesti XI. kerületi Ménesi úton található Habilitációs1 Napközi Otthon neve (így, ezzel a hosszú címmel együtt szokták emlegetni). Az intézmény hosszú évek óta küzd a fennmaradásért, amire a rendszerváltás – gondolom én – csak rátett egy lapáttal: a ház nagyon jó helyen fekszik, Buda egyik elegáns, sokat érő zöldterületén, a Gellérthegy oldalában. A Fővárosi Önkormányzat még 1999 végén megszüntette volna a napközit.
Valószínűleg sokat kilincseltek a szülők, civil szervezetek, míg meghallgatásra találtak, de az is lehet, hogy valamelyik önkormányzati képviselőnek jutott eszébe: fogjanak össze a kerületek, híszen nem csak XI. kerületből gondoznak itt gyerekeket. Most ugyan csak 7-9 gyerekkel foglalkoznak, mert 1993 óta létszámstop van életben, de az intézmény 25 fő gondozására alkalmas. Négy kerület polgármestere (I., II., XI., XII.) 1999. december elején jelentette be: közösen működtetik majd az otthont, egyenlő arányban fedezve a fenntartáshoz szükséges 20 millió forintot.
Évek óta gond van a fővárosban az ilyen típusú intézmények fenntartatásával. Nem biztos, hogy jó ötlet volt 1995-ben a kerületek (önkormányzatok) feladadatává tenni a habilitációs ellátást, hiszen egy-egy ilyen habilitációs otthonba (ide is) több kerületből járnak a gyerekek. Tervezik is, hogy megkeresik érintett kerületek illetékeseit, hogy vállaljanak részt a fenntartásból, a felújításból, hiszen a jócskán lelakott, javítást már rég látott épületet renoválni kell.
Szóval nekünk tetszik az ötelet, ezért (más hírforrásokhoz hasonlóan) mi is közreadjuk. Hátha követőkre találnak azok, akik rájöttek arra: ha a jogszabály nem tükrözi az élet realitásait, akkor igazítani kell cseppet rajta mindenki megelégedésére.
1habilitáció: képessé, alkalmassá tétel; gyógypedagógiai értelmezés szerint a veleszületett, illetve a fejlődési rendellenesség vagy betegség miatt a fejlődésben megzavart és ezért közösségi részvételben akadályozott gyermekekre, felnőttekre irányuló egészségügyi, (gyógy)pedagógiai tevékenység (Faragó Ferenc – Auti kisszótár)