Aki régi tagja az AOSZ-nak, annak nem kell bemutatni László Zsuzsannát. Ő az a gyógypedagógus, aki éveken át táboroztatta az autista gyerekeket, ő az, aki a régi pályázatoknál szakmai tanácsadója volt az érdekvédelmi egyesületnek (ma szövetségnek), amelyen belül szakmai munkacsoportot hozott létre, ő az, aki másokkal együtt feltérképezte a Pest megyei autisták helyzetét, hogy csak néhányat soroljak föl.
Az egyesületnél társadalmi munkában dolgozott, a civil életben gyógypedagógusként autistákat (is) oktatott. Hat évvel ezelőtt megpályázta az újpesti Éltes Mátyás Általános Iskola igazgatói székét. Öt évre övé lett a terep a megújulásra váró iskolában. Hogy munkáját jól végezte, azt nemcsak az iskola megváltozott belső képe mutatja, hanem az is, hogy megbízatásának lejárta után ismét pályázott és ismét nyert. Ezzel egybe esett (noha az előkészületek nyilván már jóval előbb történtek), hogy bővült az iskola feladatköre, amit a névváltozás is tükröz: Újpesti Speciális Általános Iskola és Egységes Gyógypedagóiai Intézmény (1041. Budapest, Venetiáner utca 26.)
Először az igazgatói irodában telepedtünk le, hogy néhány, nekem fontos dolgot tisztázzunk, például azt, hogy mit is jelent az egységes módszertani intézmény.
– Megmaradt az iskola, ahol jelenleg kilenc osztályban 85 gyermek tanul iskolaotthonos rendszerben, ebből kettő az autistákat ellátó, speciális fejlesztő csoport. 28 pedagógus és 7 asszisztens dolgozik nálunk, a sajátos nevelési igényű tanulók enyhe ill. középsúlyos értelmi fogyatékosok és autisták. Új szakmai feladatként ellátjuk a pedagógiai szakmai és szakszolgálati feladatokat. A szakmai szolgáltatás a pedagógusoknak, a szakszolgáltatás pedig a gyerekeknek szól. Ennek keretében megszerveztük a kerületi többségi iskolákban és óvodákban a jelenleg integráltan nevelődő sajátos nevelési igényű gyerekek ellátását. Ezt a feladatot két gyógypedagógus teljes óraszámban, heten pedig túlórában látják el. Fejlesztő klubot hoztunk létre az általános iskolában dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok részére. Ennek keretében havi rendszerességgel találkozunk, és megbeszéljük a munkánkból adódó problémákat, örömöket konkrét témák köré csoportosítva. Összegezve: az EGYMI fő feladata, hogy segítse a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátását, rendszeres találkozási lehetőséget biztosítva a velük foglalkozó szakemberek részére.
Az utazó tanárságról eszembe jutott Zsuzsa egyik nagyon fontos tevékenysége: megszervezte az utazó tanári szolgálatot. Ő és még jó pár elkötelezett gyógypedagógus, szó szerint utazott: a vidéki családokat keresték föl otthonukban. Erre pályázati úton szerzett pénzt az egyesület. Akkoriban persze szó sem volt integrációról, örült az a szülő, akinek autista gyermekét a szegregált, azaz a gyógypedagógiai iskola elfogadta. A mostani újpesti utazó tanár a kerületben integráltan elhelyezett óvodás autista gyermeknek (és persze az óvónőjének) is segít. László Zsuzsa úgy gondolja, hogy az integrált oktatás kevés autista gyermek számára alkalmas tanítási forma, és nemcsak azért mert nagy létszámú az osztály, hanem azért, mert azt a törődést, odafigyelést, a speciális tanítási szükségleteket, amit egy kis létszámú, szegregált intézmény meg tud adni, azt ott nem lehet biztosítani. A többségi iskolának teljesítménykényszere van:
– Úgy gondolom, hogy azt a maximumot, amit egy jól dolgozó tanár a gyógypedagógiai tanterv szerint oktató iskolában ki tud hozni az autista gyerekből, azt a többségi iskola nem tudja megtenni. A rossz integrációval mindenki rosszul jár, de legfőképpen a gyerek. És mostanában mindenki csak integráltan akarja a gyerekét taníttatni.
Ki hinné, hogy miközben évről évre nő az autizmusspektrum-zavarban diagnosztizált gyerekek száma, autista csoportjukat alig tudták elindítani. A szülők nagy többsége integráltan akarja a gyermekét taníttatni, függetlenül annak állapotától, és függetlenül attól, hogy mi jó a gyermeknek.
Beszélgetés közben végigsétálunk az iskolán. Ez még a hagyományos, széles folyosóval készült intézmény, olyan belmagassággal, hogy nem érzi azt az ember: túl szűk a tér. A jó érzéshez persze az is hozzájárul, hogy látszik: a falak frissen festettek. A emeleti folyósón egy napközis csoport indul épp haza. Mindig meglep, hogy akárhány gyógypedagógia iskolában járok, jóval nagyobb ott a csend, és jóval fegyelmezettebbek a gyerekek, mint a többségi iskolában. Itt sincs ez másképp, holott nem némán, vigyázzállásban várják a tanulók, hogy hazainduljanak. Ebben valószínűleg az is benne van, hogy ezek az intézmények sokkal emberszabásúbbak, családiasabbak. Zsuzsa minden gyereket ismer, és év végén mindig egyhetes erdei iskolába mennek az iskola nagy részével.
Nagy élmény ér a könyvtárban: végre nemcsak fényképen, hanem élőben látok interaktív táblát. Vadonatúj itt minden: a székek, az asztalok. „Jó hozzád az önkormányzat” – mondom tréfásan, mire Zsuzsa bólint, és komolyan mondja: az általános panaszkodás korában ő aztán nem panaszkodhat: az önkormányzat minden ésszerű dolgot támogat. Emellett civil támogatóik is vannak: a Budavári Rotary Klub évek óta pártfogolja az iskolát, a Budapest Bank és a Budapesti Erőmű is segíti őket. A Budapest Bank dolgozói például már kétszer eljöttek az iskolát festeni, meg terepet rendezni az udvaron. Kétszer egymillió forintos adományuk pedig lehetővé tette egy új kézműves terem kialakítását, de ebből a pénzből újították fel a tankonyhát és a könyvtárat is. A kézműves terem szövőszékei és varrógépei is a bank adományának köszönhetőek.
Az autisták tanterme előtt találkoztunk a szép nevű, szép arcú Kárpáti Zoltánnal. Ő az autista csoportba jár. Édesanyjától engedélyt kérek a fotózásra. Megkapom. Zoli kis vívódás után kötélnek áll, visszamegy a barátságos terembe, leül a kis asztalhoz, hogy tanárnőjével,Béres Deákné Klátyik Évával ott folytassák a feladatot, ahol nemrég abbahagyták.
Visszatérve az igazgatói irodába még beszélgettünk még erről-arról, az oktatás jelenlegi helyzetéről, a megoldásra váró feladatokról, amiknek most épp nekifutott az AOSZ (ezekről mostani lapszámunkban bőven olvashatnak), és persze arról is, hogy mostanában miért nem látom őt a szövetségben.
– Csak azt tudom mondani én is, amit Szöllőssy Ági (az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének volt elnöke – a szerk.) az egyesület húszéves évfordulójára írt levelében megfogalmazott: nekem ez már túl nagy. Amikor még személyesen ismertem minden tagot, amikor minden gyerekről tudtam, hogy mi nála a gond, miben kell segíteni, tehát amikor átlátható volt az egész, az nekem való volt.
Gondoltam, ha már az iskola mellett László Zsuzsa pedagógia portréját is megrajzoltam vázlatosan, cikkem végére odaírom, hogy mindezért az úttörő munkáért milyen elismerésben részesült. Zsuzsa megrázza a fejét, ami a semmit jelenti:
– – Az autistákkal foglalkozóknak ritkán adnak kitüntetést.