A cím persze így nem igaz. Nem egy, hanem több autista gyermek sikeres befogadásáról, integrációjáról írunk hosszan, és nem is egy történetről, hanem egy folyamatról, mert az autizmussal élő gyermekek integrált oktatása az Illyés Gyula Általános Iskola Jutai Tagintézményében már négy éve tart, sőt, a 2010–2011-es tanévben felső tagozaton is elkezdődik a bodrogi Bölcsesség Kezdete Általános iskolában. De lássuk csak sorjában a történteket!

 

 

Barnabás fiam (aki négy gyermekem közül a legidősebb), ötévesen kapta meg a pecsétes papírt gyermekkori autizmusról. Akkor már másfél éve óvodás volt, a kaposvári Petőfi Sándor Óvodában többségi, vegyes életkorú csoportban, tapasztalt óvónőkkel, akik sokat segítettek abban, hogy a fiam jó helyre kerüljön problémáival. A jó hely ezúttal egy kaposvári magántanodát jelent (jelentett, múlt időben, mert a tanoda azóta megszűnt), ahol egy ideigGombosné Németh Adrienne gyógypedagógus-pszichopedagógus fejlesztette Barnabást… és minket, szülőket is. Ez utóbbi eredménye a Szív és Kéz Sajátos Nevelési Igényű Gyermekekért Alapítvány, amelyet 2005-ben vett nyilvántartásba a Somogy Megyei Bíróság. Alapítványunk a sajátos nevelési igényen belül az autista gyermekek és szüleik segítését tűzte ki elsődleges céljául. A gyermekeknek a komplex gyógypedagógiai fejlesztésen és kiegészítő terápiákon kívül az integrált nevelés és oktatás megvalósítását is igyekszünk biztosítani. És itt kezd érdekessé válni történetünk.

 

 

A megoldás: személyi segítő

Barnabás nem tudott beilleszkedni az óvodai csoport életébe, nem vett részt a foglalkozásokon. Nem zavart senkit, nem bántott senkit, elbújt az asztal alá, és onnan figyelte derűsen a többieket. Minden szempontból a személyi segítő jelenléte volt a megfelelő megoldás, akit elfogadott az óvoda vezetője, de ami fontosabb, az óvónők és a dajka is. A segítő gyógypedagógus alapítványunk alkalmazottja volt, aki az integráció mellett Barnabás egyéni fejlesztését is irányította. Nagyfiam szépen fejlődött, segítséggel részt vett az óvodai foglalkozásokon is, beilleszkedett a csoportba. Ismeretei és készségei nagyjából megfeleltek a korosztályában elvárható átlagnak, úgyhogy mehetett iskolába. A gyógypedagógus és az óvónők egy hangúlag a kis létszámú iskolai osztályt javasolták, ugyanis ha sokan hiányoztak a csoportból, és a csoport létszáma tizenöt fő körülire csökkent, Barnabás már önállóan is eligazodott az ismerős helyzetekben. Ekkor kerestem meg a jutai iskola igazgatóját Ágoston Attilát. Elmondtam neki, hogy van egy okos és gyönyörű autista gyermekem, némi harc után ugyan, a megfelelő bizottság javasolja a gyermek integrált oktatását, vállalnák-e? Akkor még nem sejtettem, hogy milyen nagy dolog, hogy elsőre pozitív választ kaptam, igaz, hogy a gyermek mellé a személyi segítő biztosítását alapítványunk vállalta. Így hát elindult az integráció Jutában, a 2006–2007-es tanévben. A legnagyobb hangsúlyt a gyermek, vagyis innentől kezdve tanuló, állapotára helyeztük, részletes „használati utasítást” írtunk szokásairól, félelmeiről, erősségeiről és gyengeségeiről, arról, hogy mit eszik meg és mit nem stb. Leendő tanítónője egész nyáron szakirodalmat böngészett, és többször találkozott Barnabással az iskolakezdés előtt. Barnabás részt vett azokon az alkalmakon, játékos rendezvényeken, amelyeket az iskola szervezett beiratkozott elsőseinek. Itt megismerte leendő osztálytársait, és a szülőkkel is adódott lehetőség beszélgetésre.

A következő évek során minden tanévben egy-egy újabb autizmussal élő gyermek kezdte el tanulmányait a jutai iskolában. A 2009–2010-es tanévet összesen öt integráltan oktatott autista tanulóval zártuk. A 2010–2011-es tanévben közülük egy felső tagozatba lép, a többiek még alsó tagozaton folytatják tanulmányaikat. Így tehát öt tanulóra jut három személyi segítő, mindannyian gyógypedagógusok.

Nagyon fontos kiemelni, hogy az illetékes Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság mindegyik gyermek esetében javasolta az integrált oktatást, ez természetesen alapvető követelmény az integráció megkezdéséhez.

2007 nyarán alapítványunk szakemberei kicserélődtek. Azért tartom fontosnak ezt külön megemlíteni, mert azt tapasztaltuk, hogy sikerre viheti, vagy balsikerre ítélheti a gyógypedagógus szakember személye az integrációt. Jelenlegi csapatunk emberi és (mivel gyermekeink jól fejlődnek, szeretnek iskolába járni és szeretik segítőiket) úgy gondolom, szakmai szempontból is megállja a helyét.

 

Délelőtti tanórák, fejlesztő délutánok

2007-ben a csapat kidolgozta a fejlesztő délután fogalmát és tartalmát. Így az integrációs tevékenység tulajdonképpen két részből áll: a délelőtti tanórák és a fejlesztő délutánok.

Történetünk következő, szakmai részét a csapat tagjai: Sipos Stella, Balogh Edit Diána és Vancsa Barbara írták. 

 

A gyógypedagógusok tevékenysége az iskolai integráció során három területre osztható: dolgozunk az érintett tanulók mellett, segítjük a pedagógusok munkáját, és segítjük a szülőket.

Az autizmussal élő tanulók mellett délelőttönként, az alábbi tevékenységeket végezzük:

• Figyelem irányítása az osztálytanítóra és a tanórai munkára. A tanórai munkát mindig az osztálytanító vezeti, a mi feladatunk a háttérben maradva szükség esetén beavatkozni.
• Cél a frontális és csoportmunkában való részvétel segítése, nem a mikrotanítás. Igyekszünk az önálló munkát támogatni minél kevesebb segítséggel.
• Tanórai kommunikáció és a társas viselkedés szabályainak megértése, megtanulása, különböző helyzetekben való alkalmazása (nem vágunk egymás szavába, jelentkezés, megszólítás stb.)
• Aktív szociális kapcsolatok fenntartásához szükséges szabályok elsajátítása.
• Helyes énkép, önértékelés, önellenőrzés kialakítása, fejlesztése.
• Feladattudat erősítése.
• Tanórán kívüli helyzetekben (szünet, ebéd, uzsonna) való aktív részvétel segítése, alakítása.

A délelőtti munka célja a kommunikációs és szociális helyzetek önálló megértése, a tanult formák önálló alkalmazása különböző társas helyzetekben és önállóságra nevelés. További cél a tanórán önálló, segítő nélküli részvétel, önálló bekapcsolódás a tanulási-tanítási folyamatokba.

 

A fejlesztő délutánokon a tantárgyi fejlesztés és az autizmusspecifikus fejlesztés (szociális, kommunikációs és kognitív terület) valósul meg.

A tantárgyi fejlesztés az alábbiakat jelenti:

•  Az integráltan oktatott tanulók képességeihez mérten az adott tantárgy anyaga osztályfoknak megfelelő szintű elsajátítása.
•  Vizuális vagy tapasztalati megsegítés a tananyag tartalmának a megértéséhez.
•  Lényegkiemelés tanítása.
•  Ok–okozati kapcsolatok megláttatása.
•  Problémamegoldás fejlesztése.
•  Általánosítás segítése (a rugalmatlan gondolkodás miatt gyakran nehéz a tanultak alkalmazása más helyzetben).

 

Az autizmusspecifikus fejlesztés az alábbi tevékenységeket jelenti:

• Kommunikációs képesség fejlesztése különböző élethelyzetekhez, szituációkhoz csatolva.
• Szociális képesség fejlesztése a szociális helyzetek alkalmazásával (telefonálás, bevásárlás, ünnepek stb.).
• Társas kapcsolatok létesítésének, fenntartásának tanítása, segítése.
• A tanórákon tanult ismeretek alkalmazási lehetőségeinek felismerése.
• A tanultak és az élethelyzetek közötti összefüggések megláttatása.
• Problémamegoldás különböző szituációkban.
• Munkafolyamatok szervezése.
• Komplex gyógypedagógiai fejlesztés.
• Kiegészítő foglalkozások, terápiák: lovasterápia, művészeti- és zenefoglalkozás.

A délutáni munka célja az önállóság fejlesztése, valamint a gyermekeket körülvevő világ érthetőbbé tétele számukra, olyan kulcsmotívumok megtanítása, amelyekkel a saját környezetükben sikerélményekkel gazdagodva lehetnek értékes tagjai a közösségnek. Így a pozitív énkép alakulását is segítjük.

 

Pedagógusokkal kapcsolatos munkánk:

• Igény szerinti együttműködés.
• Differenciálás és értékelés megbeszélése.
• Tananyag csökkentése, feladatok egyszerűsítése, átláthatóbbá tétele.
• Autizmusspecifikus segítőeszközök alkalmazása, ezek megtanítása a pedagógusoknak.

 

Szülőket segítő tevékenységeink:

• Napi kapcsolattartás.
• Bizalomteli viszony kialakítása, ami segít mindkét félnek a gyermek viselkedésének, reakcióinak megértésében, valamint alapja a következetességnek és összehangoltságnak, ami elengedhetetlen a gyermek biztonságérzete érdekében.
• Fejlesztések, eszközök, módszerek otthoni alkalmazása.

 

Érintett szülőként azt mondhatom, hogy a fentiekben leírt elvek, módszerek kiválóan beválnak a gyakorlatban, amit legjobban az bizonyít, hogy eddig mindegyik integráltan oktatott autista tanulónk teljesíteni tudta az osztályfokának megfelelő követelményeket. Nagyfiam az idén elvégezte a negyedik osztályt, felső tagozaton folytatja általános iskolai tanulmányait.

A felső tagozatos integráció előkészítése 2009 októberében kezdődött, alaposan átgondolt, előre megtervezett és egyeztetett program alapján. Az előkészítés több lépcsőből állt, ilyenformán:

• Tantestület felkészítése (előadás az autizmusról, ennek alapját az AOSZ Fogódzó képzése adta).
• Leendő osztálytársak szüleinek felkészítése (ezt, mint „legilletékesebbek”, mi, érintett szülők végeztük).
• Leendő osztálytársak felkészítése két részben: gyógypedagógus segítők beszélgetése a gyerekekkel, majd Barnabás látogatása leendő osztályában, ez utóbbi nagy sütizésbe torkollt, Barni díszítette a meglepetés-muffinokat.
• Tanárok látogatása a jutai iskolában, tanórán és fejlesztő délutánon.

 

Amint a fentiekből is kitűnik a történetnek még nincs vége, szeptembertől kezdődik egy új fejezet, remélem, hasonlóan jó eredményekkel, mint amit eddig is elértünk. Úgy gondolom, hogy szép és jó történet a miénk, de így a beszámolónk végén egy kis keserűséggel írom le, hogy a gyógypedagógus segítőket, a Szív és Kéz Alapítvány alkalmazottait, mind a mai napig kizárólag pályázati forrásokból és adományokból fizetjük, emiatt munkánk folytatása állandó veszélyben van.

 

Akik a történetet írták: Kapitányné Vigh Imola (Barnabás édesanyja)

Sipos Stella, Balogh Edit Diána, Vancsa Barbara (a csapat tagjai)