A munka megadja az ember önbecsülését. A sérült emberek is pontosan tudják (még az is, aki számolni sem tud), hogy a felnőtt élethez hozzátartozik a munka és a munkáért adott munkabér, a pénz. Munka még az épeknek is kevés van, a fogyatékos embereknek körülbelül a kilenc százaléka dolgozik. Idén szeptembertől fokozatosan bevezetik a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási rehabilitációjának új rendszerét.
Magyarországon mintegy 650 ezer megváltozott munkaképességű ember él, s a nekik járó nyugdíjtípusú vagy rokkantsági ellátást fel lehet váltani bérre, amivel így tehermentesíteni lehet a nyugdíj, az egészségügyi és egyéb ellátási kasszákat – hangsúlyozta a szociális és munkaügyi miniszter. Hozzátette: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával egyrészt többen lesznek, akik közterheket vállalnak, másrészt a viszonylag alacsony segély- és nyugdíjtípusú ellátások helyett önálló keresethez jutnak. A miniszter rámutatott: mindehhez viszont célzott rehabilitációs szolgáltatást kell kapniuk: képzést, foglalkoztatást, a munkaerőpiacra való kiközvetítést és e körbe tartozik a rehabilitációs járadék bevezetése is. A szeptemberben indítandó és fokozatosan bevezetendő új rendszerben először azokra koncentrálnak, akik életkorukból adódóan könnyebben rehabilitálhatóak, azaz a fiatalokra – mondta a miniszter. Kiss Péter elmondta: a sérült emberek munkára való alkalmassá tétele mellett döntő természetesen az is, hogy létezzenek őket foglalkoztató munkahelyek.
Megjegyzése szerint több tízezer ilyen foglalkoztató működik az országban. A miniszter utalt arra is, miszerint a kormányzat bértámogatásban részesíti a foglalkoztatókat a rendszerre való átállás szintén fokozatos lesz, s 2007. nyár közepén zárul majd az akkreditáció. Hangsúlyozta: addigra ugyanis az érintett vállalkozásoknak, egyesületeknek akkreditáltatniuk kell a tevékenységüket, azaz bizonyos minőségi követelményeknek meg kell felelniük.
Megjegyezte: látogatásának helyszíne, a pápai Move-Alfa Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Kft. már ilyen akkreditált cég. Egy szűkebb vállalkozói kör speciális támogatási feltételeket is élvezhet, nevezetesen azok, akik olyan rehabilitációt is vállalnak, amely többletköltségekkel jár – mondta Kiss Péter. Az ilyen speciális vagy többlet-támogatásra vonatkozó pályázatok beadásának határideje január utolsó napja volt.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv programjaként kormányülésen döntöttek a központi akadálymentesítési program indításáról, amely lényegében az esélyegyenlőségi törvény mellékletében szereplő középület és közszolgáltatás akadálymentesítésének kezdete, uniós pénzforrásokra építve, s ez mintegy 100 milliárd forintos akadálymentesítést fog jelenteni a következő hét évben. Nemcsak fizikai akadálymentesítésről van szó, hanem “a program szól a szolgáltatások akadálymentesítéséről is”, tehát például a hozzáférésről; az elektronikus és az egyéb házhoz vitt szolgáltatásokról – mondta a szaktárca vezetője.
(Forrás: MTI)