Egyesületünk a 2004/2005-ös tanévben is több esetben nyújtott segítséget egyetemisták, főiskolások szakdolgozatának megírásához az autizmus témakörében. A szakdolgozat elkészülte után nem gyakran kapunk visszajelzést az eredményről.
Varga-Sabján Dóra a kivételek közé tartozik. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakos hallgatója. Möbolygó – Az énről való gondolkodás lehetőségei autizmussal élő személyeknél címen írt dolgozatának egy példányát ajándékozta egyesületünknek. Dóra 24 felnőtt korú személlyel (16 férfival, 8 nővel) vette föl a kapcsolatot. Közülük tizenkettőt autizmussal vagy Asperger szindrómával diagnosztizáltak. Intelligenciájuk az átlagos, illetve átlag feletti tartományba esett, 19 és 35 év közötti életkorúak, a társadalomba beilleszkedett egyének, mindegyiküknek volt munkahelye, némelyikük egyetemen tanult. A A 12 fős kontrollcsoport a nemek arányában, életkorban és az intelligencia szempontjából megegyezett az autisták csoportjával.. Módszerek tekintetében Dóra az első- és másodfokú mentalizációs feladatokat, a Tenessee énképskála kérdőívet, a szerepkonstrukciós repertoártesztet, a Húsz állítás vagy “Ki vagyok én?” kérdőívet, valamint a szemantikus differenciálskálát használta a felméréseknél. Rendszerint otthonában kereste föl a vizsgált személyeket, amelynek előnye (különösen autistáknál), hogy a teszteket nyugodt körülmények között, négyszemközt tudta végezni.
A szakdolgozat összegzését hely hiányában nem áll módunkban közölni, csupán egy kiragadott részt idézünk az alábbiakban:
A szociális normák betartására kérdező helyzetekben (buszon, buszmegállóban) a kontrollcsoport tagjai szinte kivétel nélkül azt állították, hogy a normának megfelelően viselkednének, a vizsgálati csoportban ez a kijelentés koránt sem volt ennyire egyöntetű. Amennyiben a felelősség őket terhelte, sokkal inkább megnőtt a segítségnyújtás aránya, de így is volt néhány személy, aki másképpen viselkedett, mint ahogyan a “helyzet elvárta volna”. A kontrollcsoport tagjai számára a szociális normák betartása nagy jelentőséggel bír az énképük szempontjából, így természetesen a legtöbben igyekeznek ennek megfelelően cselekedni, legalábbis elméleti síkon mindenképpen. Arra, hogy valós helyzetben hogyan alakulna viselkedésük, nem feltétlenül lehet következtetni ezekből az állításokból, és sokan megfogalmazták ellenérzéseiket az adott döntéssel kapcsolatban. (“Nagyon utálnám a helyzetet, de azonnal pattannék, és átadnám.” “Attól is függ, hogy mennyire kell sietnem.”)
Az autizmussal élő emberekről általánosan elfogadott vélemény, hogy nem konfabulálnak, nem mondanak olyat, amit nem gondolnak valóban komolyan, vagy amit nem tennének a valóságban – tehát az ő esetükben talán nagyobb biztonsággal várhatjuk azt, hogy így cselekednének valós helyzetben is. Sokszor azonban azért nem tesznek úgy, ahogyan azt az adott szituáció megköveteli, mert tanácstalanok, félénkek, lehet, hogy fel sem ismerik a helyzet felszólító jellegét (“Nem tudnám, hogy mit csináljak”; “Nem merném megszólítani, ideges lennék. De ezt nem helyeselném, semmi jót nem gondolnék magamról”), máskor egy racionális magyarázat felülírja a normát (“Ha látok máshol üres helyet, nem állok fel.”).
– kocsis –
Varga-Sabján Dóra most Kínában van. Kocsis Alajosnak köszönhetően, a világháló segítségével, néhány levelet váltottunk. Dóra megígérte, hogy a Kínában élő autisták helyzetéről ír az Esőember olvasóinak, bár kínaiul nem tud, és ez megnehezíti helyzetét. Természetesen megkérdeztem, hogy mivel foglalatoskodik odakint. Ezt a választ kaptam: “Dolgozni jöttem ki, jelenleg óvodában tanítok angolt, és időnként kijárok az alapítványhoz, jövő hónapban elméleti órákat fogok ott tartani.
Fantasztikus hely Kína, és pont azért nem szeretném elsietni ezt az írás,t mert tényleg nehéz valóban belelátn,i hogy milyen lehet az emberek hozzáállása, hiszen sok tekintetben hihetetlenül toleránsak, de ezzel együtt elég komoly az elvárásrendszer. Ráadásul minden elképesztő sebességgel változik, ahogy tör be a nyugati mentalitás, fogyasztói kultúra, épülnek a felhőkarcolók sorra… Mindenesetre mindenképp megpróbálom.”
A levélben említett alapítvány, egy civil szervezet, amelyet az autistát nevelő szülők hoztak létre. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki érdeklődéssel várja Varga-Sabján Dóra beszámolóját a kínai autista gyermekek helyzetéről.
F. Á.