Lehet, hogy nincs igazam, lehet, hogy valaki másképp gondolja, de meg kell változtatni adománykérő szokásainkat. Miközben a felajánlott forintok száma évről évre csökken, aközben a rászorulók száma nő.
Az Aranyág című, évek óta ismert jótékonysági televíziós műsor során beérkezett felajánlások nem érték el a 12 millió forintot.
A Való világ (VV) is hirdetett jótékonysági akciót, 20 milliót kellett volna “összetelefonálni” a nézőknek (a hívás emeltdíjas volt), ennyibe került a műszer, amire az egyik gyermekkórháznak szüksége volt. A tévénézők 18 millió forintnyit telefonáltak, még szerencse, hogy egy cég 2 millióval megfejelte az egészet. (Pedig szegény Stohl András igencsak buzdította a nézőket, hivatkozva a jó érzésükre.) Mégis, ez az Aranyághoz képest sikertörténet, hiszen kb. másfél-két órányi idő alatt sikerült összekalapozni a műszer árát, ráadásul itt nem kellett megkérni neves sztárokat, hogy lépjenek föl ingyen, nem kellett riportokat sem készíteni külső helyszíneken – azaz kevesebb ráfordítással több volt a nyereség. Én, ha az Aranyág kurátorai, szervezői között lennék, elgondolkodnék ezen. 20 millió több mint 11,5 millió.
De a kettő együtt még a felét sem adja annak, amit a kiszavazó show-k hoznak a tévé(k) konyhájára. Igaz, a telefonálóknak nyerni is lehet/lehetett néhány tárgyat, áruk a pár tízezer forinttól néhány százezerig terjedt. Telik abból, amit egy-egy kiszavazó show alkalmával nem sajnáltak telefonokra és sms-ekre költeni az emberek. Állítólag egy alkalommal kb. 800 ezren telefonáltak, sms-eztek. Lehet számolgatni…
Nekem pedig ezen kell elgondolkodnom magyar állampolgárként, szülőként, nézőként.
F. Á.