
Mindig nehéz elnöki köszöntőt írni, évről-évre egyre nehezebb…
Az Autisták Országos Szövetsége dinamikusan növekvő szervezet. Egyre több munkatárssal és partnerrel működünk együtt. Egyre több az autizmus spektrum pedagógiájában képzett szakember. Mégis egyre gyakrabban éljük meg azt, hogy mindez nem elegendő. Hogy a hozzánk érkező megkeresések esetében gyakran nem tudunk olyan megoldást kínálni, amivel a családok elégedettek lennének.
Ennek hátterében az autizmus spektrumzavarral diagnosztizál hazai lakosság számának dinamikus növekedése áll. Néhány éve még a tévhitekről beszélgettünk, ma már aligha van olyan ember, család vagy kisebb közösség, akinek ne lenne személyes tapasztalása autizmusban érintett kisgyermekkel vagy felnőtt társunkkal.
Ez önmagában nem kellene, hogy megoldandó problémák számának emelkedését is eredményezze. Sőt, egyre inkább értelmet nyer az emberi sokszínűségről való vélekedésünk, hiszen a társadalom egyre nagyobb részét érinti közvetlenül az autizmus. Akkor miért hatványozódik a megoldandó feladatok száma? A társadalom egy része már más képpel él az autizmusban érintett gyermekeinkről, társainkról. Sokan olyan szolgáltatásokban dolgoznak, ahol autista gyerekek és felnőttek is megfordulnak, így tudják, hogy az emberek nem egyformák, de mindenkinek egyforma joga van, ezért nem kerülhetik el az autizmusról való tájékozottságot. Ugyanakkor az ellátórendszerek továbbra sem reagálnak kellő mértékben az autizmus spektrumzavarral érintett személyek támogatási szükségleteire, így aligha érvényesülhetnek autizmusban érintett gyermekeink, társaink jogai.
Gyermekeinket, családtagjainkat szeretjük, féltjük, támogatjuk! De szükségünk van a társadalom minden szereplőjére, hogy a mindennapi élet területein ne ütközzünk folyton akadályokba!
Az iskola az autista gyermekeké is! Az autista gyermekek és felnőttek is lehetnek betegek és szeretnének másokkal azonos biztonságos egészségügyi ellátást. Az autista felnőttek gondozása nem lehet egyedül a családok terhe! Az autizmusban érintett családoknak is fontos az egzisztenciális, szociális biztonság és a szociális védőháló támogatása!
Az Autisták Országos Szövetsége ezért nagy örömmel üdvözli, hogy Magyarországon először a Semmit rólunk nélkülünk! elv jegyében együttműködés született a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara és az AOSZ között. Célunk, hogy a szociális és egészségügyi felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók megismerjék az autizmusban érintett családok életének sajátosságait, a családok segítésének lehetőségeit. Bízunk abban, hogy a hallgatók a későbbi munkájuk során egy-egy élethelyzetben már értő segítséget fognak nyújtani számunkra. Reméljük, hogy közép- és hosszú távon meg fog jelenni az ellátórendszerben az autizmusban érintett személyeket segítő, támogató környezet. Meggyőződésünk, hogy ez az út vezet autizmusban érintett társaink, valamint a családok kiegyensúlyozott, érzelmi biztonságot nyújtó mindennapjaihoz!