Jelölés 2015. január 17.
Tisztelt Tagok, Tagszervezetek!
Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) 2014. november 11-én jelölést indított az elnökségében megüresedett egy alelnöki és egy elnökségi tag pótlására. A jelölési határidő a november 27-én éjfélkor lezárult.
2014. november 27-én újabb elnökségi tag helye üresedett meg, ezért – a jelölési eljárás célszerűbb és költséghatékonyabb lebonyolítása, valamint az AOSZ alapszabályi rendelkezésének való megfelelés céljából – az elnökség határozata értelmében a 2014. december 13-ára tervezett közgyűlés ELMARAD, új jelölési időszak indul.
Az eddig beérkezett jelölések nem érvényesek, az erre a célra létrehozott e-mail címet töröltük, annak tartalmát nem hozzuk nyilvánosságra.
FIGYELEM!
A jelöléseket újra le kell adni az alábbi módon!
Egy alelnök és kettő elnökségi tag jelölésére van lehetőség.
A választás első szakasza a jelölés
A jelölés 2014. november 28 – 2014. december 27-én éjfélig tart. Ezen időszakban a Szövetség rendes tagjai jelöléseket küldhetnek postán és e-mailen. A jelöléseket a 1053 Budapest, Fejér György utca 10. címre, vagy a ujjeloles@esoember.hu e-mail címre kérjük küldeni.
Az érvényes jelölés tartalmazza:
- A jelölő nevét és címét.
- Az általa jelölni kívánt személy nevét és tisztségét (alelnök vagy elnökségi tag).
A beérkezett jelöléseket a Jelölőbizottság értékeli, összesíti. A Jelölőbizottság tagjainak az Elnökség határozatával Fótos Dánielt, Máté Melindát, Kolobiskó Editet választotta.
A Jelölőbizottság érvényességi és összeférhetetlenségi szempontokat vizsgálva elkészíti a jelöltek listáját. Az AOSZ igény esetén – egyenlő feltételek biztosítása mellett – a jelöltek bemutatkozására a hírlevélben és az AOSZ honlapján lehetőséget biztosít.
A választó közgyűlés új időpontja 2015. január 17!
A választás lebonyolítására az AOSZ hatályos Alapszabálya, SZMSZ-e, a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv alapján kerül sor. Az Alapszabály és az SZMSZ elérhető az AOSZ honlapján (http://aosz.hu/rolunk/alapdokumentumok/)
Az AOSZ alapszabályának rendelkezése szerint elnökségi taggá csak olyan természetes személy rendes tagot lehet megválasztani, aki nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt és az összeférhetetlenségi szabályozás nem zárja ki megválasztását.
A tisztségviselői jelöltséghez szükséges, hogy legalább két Szövetségi tag a meghatározott tisztségre jelölje az adott személyt, és hogy az a jelöltséget elfogadja.
Felmerülő kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal a +36 1 354 1073-as telefonszámon, vagy az info@esoember.hu e-mail címen.
Tisztelettel várjuk Önt a 2015. január 17. napján tartandó közgyűlésen!
Budapest, 2014. november 28.
Kővári Edit
elnök