SEMMIT RÓLUNK NÉLKÜLÜNK! – TI ELMONDJÁTOK, MI KÉPVISELJÜK!

 

Nagykanizsát követően július 9-én, Budapesten, az AOSZ központi irodájában is sor került a Semmit rólunk nélkülünk! – Ti elmondjátok, mi képviseljük! rendezvényre. A találkozón az AOSZ tagszervezetei közül 11 szervezet 14 képviselője vett részt. A két találkozón összesen több, mint 20 szervezet és az ASD munkacsoport aktív részvételével és az AOSZ iroda munkatársaival közösen gondolkodhattunk az AOSZ működésének fejlesztésén és az előttünk álló érdekvédelmi feladatokon.

Az AOSZ irodájához egymás után érkeztek a szervezeti vezetők, képviselők és az ASD munkacsoport tagjai. Az üdvözlések után rövid társalgás vette kezdetét. Öröm számunkra és tagszervezeteink számára is, amikor újra láthatjuk egymást, megoszthatjuk tapasztalatainkat egy-egy ilyen rendezvény keretében. Rendkívül fontosnak érezzük azt, hogy autista társaink – az ASD munkacsoport képviseletében – rendszeresen részt vesznek az AOSZ által szervezett eseményeken, így ezúttal is a szülőkkel, tagszervezetekkel együtt gondolkodva formálják az AOSZ tevékenységét.

A találkozó 11:00 órakor vette kezdetét. Az előzetes regisztráció nagy segítséget jelentett munkatársainknak a felkészülésben. Már a regisztrációs felületen értékelhették az AOSZ szolgáltatásait, munkáját és érdekvédelmi tevékenységét az érdeklődők. Az AOSZ munkatársai bemutatták az AOSZ szolgáltatások hátterében végzett munkájukat, azt, hogy az egyes tevékenységek hogyan, milyen protokollok alapján zajlanak a gyakorlatban. Tagszervezeteink értékes visszajelzéseiket az iroda munkatársaival megvitatták. A tagszervezetek jelzései főként a szolgáltatások bővítéséről, fejlesztéséről szóltak, melyek az AOSZ következő évi munkatervéhez sok fontos szempontot adtak. Azon tagszervezetek, akik valamilyen okból nem tudtak részt venni a tagszervezeti találkozókon, szintén értékelhetik az AOSZ tevékenységét a következő hetekben, kérjük ennek érdekében figyeljék/figyeljétek a minden100 nevű Facebook oldalunkat.

A megbeszélés egyik fő eleme a közös érdekérvényesítés, mely az Országos Fogyatékosságügyi Programban (OFP) megfogalmazott célok felülvizsgálatához köthető. Az AOSZ elnöksége célul tűzte ki, hogy proaktívan vesz részt a 2015-2025-ig szóló OFP időszakos felülvizsgálatában, méghozzá a tagszervezeteinek, az autizmusban érintett személyek és családjaik széleskörű bevonásával. Ennek érdekében már korábban létrehoztunk egy, az AOSZ weboldalán elérhető felületet (http://aosz.hu/semmit-rolunk-nelkulunk-ti-elmondjatok-mi-kepviseljuk/), ahol megtalálható minden fontos előzmény, információ ahhoz, hogy az érdeklődők érdemben be tudjanak kapcsolódni ebbe a folyamatba. A találkozó arra adott lehetőséget, hogy tájékoztassuk a bekapcsolódni kívánó tagszervezeteket az érdekvédelmi előzményekről és a tervezett közös munkáról. Az AOSZ Szeleczki Istvánt kérte fel arra, hogy az időszakos felülvizsgálathoz kapcsolódó széleskörű egyeztetéseket koordinálja. Szeleczki István előkészítette az egyeztetést, elemezte a korábbi érdekvédelmi dokumentumokat, folyamatokat, így rendszerezett információk mentén tájékozódva tehetnek javaslatot a most induló folyamatok során azon tagszervezetek, akik be akarnak kapcsolódni  a közös munkába. Továbbra is arra kérjük tagszervezeteinket, hogy kísérjék figyelemmel a hírleveleket, a weboldalon közzétett híreket és facebook oldalunkat, mert rendszeresen tájékoztatást nyújtunk az egyes lépésekről, így mindenkinek lehetősége van az általa észlelt hiányosságot, vagy megfogalmazott javaslatokat becsatornázni az AOSZ álláspontjába. Az egyeztetések a következő hónapokban folyamatosan zajlanak, az ezzel kapcsolatos kérdéseket, javaslatokat a lobby@esoember.hu címre várjuk.

A találkozón sor került az újonnan megalakuló szolgáltatási pontokról, valamint az AOSZ idei 30. születésnapjáról való beszélgetésre is. A találkozón a születésnap kommunikációs feladataival, s a novemberi rendezvény programjával kapcsolatban is értékes gondolatok, javaslatok hangzottak el. Az AOSZ születésnapja ez évben az életutak bemutatása köré tematizálódik. Az eddig kapott javaslatok alapján várhatóan bemutatásra kerülnek autizmusban érintett személyek és családjaik életútjai a tagszervezetek és az AOSZ életútjával párhuzamosan.

Köszönjük tagszervezeteinknek a részvételt!

Az Országos Fogyatékosságügyi Programban megfogalmazott célokkal kapcsolatos javaslatokat, továbbra is várjuk a lobby@esoember.hu címre.

Kérjük kísérjék/kísérjétek figyelemmel ezt a weboldalt és Facebook oldalunkat, az AOSZ ezzel kapcsolatos munkájáról pedig folyamatosan tájékoztatást nyújtunk.