Az Autisták Országos Szövetsége a Családbarát Ország 2015 program keretében „Nők kékben” címmel indított országos kampányt. Programunk célja, hogy „jó példák” bemutatásával erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, társadalmi elfogadottságát és aktív társadalmi szerepvállalását.

Társadalmi szemléletformáló programunk célja, hogy az autizmussal élő gyermekeket nevelő nők, családok helyzete láthatóvá, elismertté váljon Magyarországon, valamint hogy felhívjuk a figyelmet mindazokra az értékekre és erősségekre, melyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak az értékteremtéshez és a társadalmi sokszínűséghez.

Pályázati felhívásunkra 24 pályázat érkezett be, melyek közül ötöt választott ki a szakmai zsűri. A fotókiállítás és az abból készülő vándorkiállítás a program során négy autista gyermeket nevelő édesanya és egy autizmussal élő fiatal lány életét mutatja be.

 

 siófok_plakát_1 (955x1280) siófok_plakát_2 (955x1280)

“NŐK KÉKBEN” FOTÓKIÁLLÍTÁS A MADÁCH TÉREN

Az Autizmus Világnapja alkalmából április 2-án megnyíló fotókiállítás és az abból készülő vándorkiállítás az AOSZ országos „Ragyogj kékben!” kampányának része, amely Budapesten, és vidéki helyszíneken kerül megrendezésre. A „Nők kékben” program szakmai kivitelezője Komka Péter, az MTI fotóriportere, aki az autizmusban érintettek személyek fotózásában már nagy tapasztalattal rendelkezik, ismeri az autizmussal élő családok speciális helyzetét.

program és meghívó

emmi_color-cmyk   CSINI_logo   családbarát ország logo  NCTA_tamogato_es_lebonyolito_logosor

„NŐK KÉKBEN” CSP-CSBO-15-B-22808 kódszámú pályázat, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával a Családbarát Ország 2015 program keretében valósul meg.

A rendezvényről bővebben az alábbi weboldalon adtunk hírt, és megtalálható eseménynaptárunkban is.

Az AOSZ fotóit magába foglaló galéria, amelyben láthatók a „Nők kékben” fotókiállításról készült képek.

A médiamegjelenések az alábbi weboldalon találhatóak.

A Nők kékben rendezvényről készült online felületek statisztikái itt láthatók. 

Az Autizmus Világnapja alkalmából kiadott sajtóközlemények itt olvashatók.

Facebook eseményünk  

 

“NŐK KÉKBEN” VÁNDORKIÁLLÍTÁS

 

Tagszervezeteink számára pályázat útján nyílt lehetőség arra, hogy a program keretében megvalósult kiállítást, vándorkiállítás formájában saját programtervükbe illesszék. A kiállítás szervezésével a szervezet felhívhatja saját környezetében is a figyelmet a programban megfogalmazott értékekre.

Tagszervezeteinknek szóló pályázati felhívásunk itt olvasható.

“VIDÉKI ÚTJÁRA INDUL A NŐK KÉKBEN VÁNDORKIÁLLÍTÁS” címmel adtunk hírt az első vidéki helyszínről

Az AOSZ „Nők kékben” vándorkiállítása a 77 kiválasztott támogatható projekt egyike a KAP programban. A MagNet Bank ügyfeleinek szavazatai juttatják el a kiállítást a vidéki helyszínekre.

A Közösségi Adományozási Program (KAP) egy olyan adományozási lehetőség, amelyet a MagNet Közösségi Bank a saját ügyfelei számára hozott létre, számukra azonban extra kiadást, megterhelést nem jelent. Az ügyfelek, szavazatukkal járulnak hozzá, hogy a BANK nyereségéből 10%-ot egy fontos cél támogatására szánjon, ezzel segítik saját környezetük fejlődését. Május 16. és június 12. között, az ügyfelek a Bank felületein keresztül támogathatják az általuk kiválasztott szervezet projektjét, a Bank által erre a célra fenntartott 63 millió forintos keretösszegből.

A KAP programról és a támogatás lehetőségéről az alábbi linken található bővebb információ. 

Facebook eseményünk  

A program június 26-ig meghosszabbításra került. Az AOSZ programja már elérte a 100%-os támogatást, melyet ezúton is köszönünk mindenkinek!

 

KAP-pecsét    MagNet_Bank   KAP_indulás_fejléc  

 

 

2016. május 6 – 15.

Siófok

Kálmán Imre Kulturális Központ (8600 Siófok, Fő tér 2.)
Nők kékben Siófok

 Médiamegjelenések:

 

 A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található. 

 

 

 

 

 

 

 

2016. június 7 – 14.

Székesfehérvár

Fehérvári Civil Központ (8000 Székesfehérvár, Rákóczi út 25.)
promo_fv (905x1280)

Médiamegjelenések:

 A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található. 

 

 

2016. június 25 – július 29.

Salgótarján

József Attila Művelődési és Konferencia Központ Üvegcsarnoka (3100 Salgótarján, Fő tér 5.) 
nők_kékben_salgótarján

Médiamegjelenések:

 

  A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található. 

 

 2016. augusztus 26. – 2016. szeptember 09.

Kozármisleny

Kozármislenyi Művelődési Ház (7761, Kozármisleny, Pécsi u. 1.) 
promo_km (905x1280)

Médiamegjelenések:           

A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található.

 

2016. szeptember 12 – 22.

Nagykanizsa

Képzőművészetek Háza – Kiskastély (8800, Nagykanizsa, Erzsébet tér 15.) 
promo_nk (905x1280)

Médiamegjelenések:

A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található

 

 

2016. október 7 – 14.

Székelyudvarhely

Székelyudvarhelyi Művelődési Ház  – Kiállító terem (535600, Székelyudvarhely, Tamási Áron utca 15.) 
promo_nk (905x1280)

Médiamegjelenések

A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található

 

2016. október 29. – 2016. november 13.

Szeged

Alsóvárosi Kultúrház (6725 Szeged, Rákóczi utca 1.)
promo_szeged_kicsi

Médiamegjelenések

A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található.

 

2016. november 29 – december 14.

Szekszárd

Babits Mihály Kulturális Központ (Szekszárd, Szent István tér 10.)

promo_szekszard_kicsi

Médiamegjelenések

A megnyitón készült fotók galériája és Acélosné Solymár Magdolna gondolatai ITT találhatók.

 

2017. március 6 – 16.

Pécs

Pécsi Tudományegyetem, Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 0. szintjén (Pécs, Universitas u. 2/a.)

Médiamegjelenések

A megnyitón készült fotók galériája és a rendező szervezet beszámolója ITT található.

A megnyitón készült videó ITT látható.

 

 

2017. március 22 – április 9.

Kecskemét

Malom Központ, 2. emelet (6000 Kecskemét, Korona u. 2.)

Médiamegjelenések

A megnyitón készült fotók galériája ITT található. 

 

2018. március 27 – április 4.

Baja

Bácskai Kultúrpalota aula (6500 Baja, Szentháromság tér 3.)

A kiállítás megnyitója: 20178. március 27. 17:30

A kiállítást megnyitja Csubákné Besesek Andrea Baja város alpolgármestere.

Médiamegjelenések