Kérvény a Legfelsőbb Bírósághoz

Sokan ismerik dr. Ugrai Tamást, és senki nem vitatja, hogy az autizmus biokémiájáról igen sokat tud, és sokat tett azért, hogy ezt mások is megismerjék. Amikor a párizsi laboratóriumban elvégzendő vizsgálatok lehetősége fölmerült, szerette volna, hogy lánya is részt vegyen ezen a vizsgálaton. Mivel a kislány intézetben él, szüksége volt az édesanyja hozzájárulására is, hogy a vizeletminta levehető legyen. Ezt az anya megtagadta. Ugrai Tamás bírósághoz fordult, ahol első- és másodfokon is elutasították keresetét, mivel ez a terápia nem létezik hazánkban. Most a Legfelsőbb Bíróságon van az ügy.  

Az lenne a jó, ha minden gyerek hozzájutna az állapotának megfelelő gyógyításhoz, függetlenül attól, hogy Magyarországon erre megvannak-e feltételek vagy sem, véli Ugrai Tamás. Ezért megfogalmazott egy kérvényt, amit már aláírtak a DAN-doktorok által irányított terápiában részt vevő szülők. (Csak emlékeztetőnek: a DAN-doktorok Amerikából jöttek, módszerük – vázlatosan: a diéta, és a táplálék-kiegészítők adása – még nem része a magyar orvosi terápiának, mégis alkalmazzák a szülők, és már vannak gyerekek itthon is, akiken látszik a javulás. Lásd még: DAN orvosok Magyarországon )

Ugrai doktor most azt szeretné, hogy minél többen írják alá a kérvényt (név és cím), és küldjék el neki, hogy eljuttathassa a Legfelsőbb Bírósághoz. Címe: 8000 Székesfehérvár, Határ u. 5. A kérvény szövege: 

Az alábbiakban szereplő szülők azt szeretnék, hogy autista, beteg gyerekük állami finanszírozással, alanyi jogon, önálló orvosi diagnózishoz és terápiás lehetőséghez jusson, és legyen biztosítva számukra jogaik teljes körű védelme. Ehhez a Legfelsőbb Bíróság támogató állásfoglalását kérik.