Egy lány, akit Anikónak hívnak, születésétől kezdve autizmussal él. Szülei vitték őt egyik orvostól a másikig, de egyik sem állapított meg semmit. Kiskorában nem reagált a hangokra, így arra gyanakodtak: baj van a hallásával. A járás és a beszéd is később fejlődött nála, mint egy normál gyereknél. Amikor elkezdett beszélni, nehezen volt érthető a mondanivalója, de már nagyon sok verset tudott. Hároméves korában derült ki Budapesten, hogy enyhe fokban autista.
Sokat játszottak és énekeltek a szülőkkel, de ő csecsemőkorában nem figyelt oda ezekre, mégis mindig elsajátította őket. Később, ha szerették, ő elhúzódott. Egyéves korában felcserélte a napszakokat, éjszaka szeretett volna játszani, nappal pedig aludni.
Volt sok félelme. Minden zúgó, hangos tárgytól rettegett, még az autótól is félt, ezért sokáig nem ült be a kocsiba. Ha egy fűnyírót meghallott elfehéredett és megdermedt, míg tisztes távolba nem ért tőle. Ezeken kívül a kutyáktól is nagyon tartott, tőlük a mai napig is iszonyatosan fél.
A bölcsődében mindenki elfogadta, és jól érezte magát a többi gyerekkel.
Óvodában kezdődtek a nehézségek, akkor, amikor senki nem akarta elfogadni. Az óvó néni azt állította: Anikó ki akart mászni az ablakon (ami igen magasan volt), de ez nem volt igaz. Az óvodában azt mondták, hogy a gyereket minél hamarabb vigyék el a létesítményből. Később egy másik óvodába került, kis létszámú csoportba, ahol kedvesek voltak hozzá, és nagyon sokat tanult ez alatt a kis idő alatt. Sajnos hamar befejeződött, mert nem volt pénz a csoport fenntartására. Ekkor egy évig nem járt sehová, szülei foglalkoztak otthon vele. Ötéves korában kezdett ismerkedni a betűkkel, mire előkészítőbe került rövidebb szavakat össze tudott olvasni és írni.
Óvodás korában nagyon rossz alvó volt. Korán kelt, és ha felébredt a szüleit nem hagyta aludni. Ha az apukája elment dolgozni, az édesanyja mellé bújt és beszélgetett mindig.
Szerették volna a szülei, ha normál iskolába jár Anikó, de csak magántanulónak vették volna föl. Azt nem tartották elfogadhatónak, ha soha nem jár közösségbe a gyermek, ezért úgy döntöttek, hogy a kisegítő iskolába íratják.
Hatévesen kezdett iskolába járni, ahol kedvesek és toleránsak voltak vele. Volt egy általa kitűzött napirendje, amihez görcsösen ragaszkodott. Ha a program nem úgy volt megszervezve, ahogy szerette volna, akkor kitört a hiszti. Például, ha az ebédet nem délben tálalták, vagy ha nem indultak el időben valahová. Ezt az iskolában elnézték neki.
Diáktársai megverték és kicsúfolták, de egy idősebb lány felkarolta és megvédte őt a bajban. Azóta is nagyon jó barátok egymással. Tanítás után Anikó eljárt szakkörökre, ahol különféle ajándéktárgyakat készíthetett. Ezen kívül voltak vetélkedők és más rendezvények. Farsangot szerveztek minden év februárjában. Jelmezekbe öltöztek és mulattatták egymást a gyerekek. Azon az egy diákon kívül nem sikerült szorosabb barátságot kötnie senkivel. Volt egy-egy rövidebb barátság a diáktársaival, de ez csak érdekből történt.
A 9. osztályba vidékre került iskolába, ahol többnyire rossz élményei voltak. A
10. osztályt a kisújszállási Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolába folytatta. Jobb légkör fogadta. Eleinte minden rendben volt, később voltak diáktársak, akik hülyeségekre vették rá.
A vetélkedők jól voltak megszervezve, a sportvetélkedők kivételével mindegyikbe benevezett. Sokban sikerélménye is volt. Nagyon szerette még a kirándulásokat, a nyaralásokat. Ebben az iskolában szerette a tanárait, és őt is viszontszerették.
Ez után az iskola után vidékre járt tanulni, ahová szintén szeretett járni, mert jó volt a diáktársaság és a tanárok is. Itt már barátságok is kötődtek. Sajnos egy év után befejeződött az iskola pénzhiány miatt. Hogy ezt az iskolát be tudja fejezni, egy másik vidéki iskolába kellett járni, ahol az egy év borzalmas hosszúnak számított.
Azóta is keresi a munkalehetőségeket, de eddig sikertelenül. De nem csüggedt el, önkéntes segítő munkát vállalt, ahol szintén jól érzi magát, mert odafigyelnek rá.
A hiányosságai közé tartozik még, hogy nem mindig érti meg az adott témát, ezért teljesen más témáról kezd el beszélni. Sokszor megesik, hogy nem ismer fel ismerősöket, vagy pedig egy ismeretlenben véli felismerni ismerős embertársát.
Ez az autista lány azzal az utószóval búcsúzik, hogy a sok bánat és rossz érzés mellett, legalább ennyi jó dolog történjen a többi autistákkal is.
Túri Anikó