Egyeztetés az EMMI és az érdekvédelmi szervezetek között az ápolási díj rendezéséről

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére kormányzati szintű egyeztetést tartott az ápolási díj ügyében ma az EMMI, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége valamint a Siketvakok Országos Egyesülete képviselői. A hat országos érdekvédelmi szervezet a jövőben érdemben vesz részt az ápolási díj rendszerének felülvizsgálatát célzó munkában, így az érdekvédelem a véleményező szerep helyett érdemben, konstruktívan vesz részt az ápolási díj rendszerének megreformálásában. Az érdekvédelmi szervezetek bevonásával készített javaslatot a tervek szerint már az ősszel a kormány elé terjeszti Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Az AOSZ az egyeztetésben részt vevő többi érdekvédelmi szervezettel egyetértésben támogatja a MEOSZ által előterjesztett szakmai anyagban foglaltakat, melynek lényege az ápolási díj összegének minimálbérhez történő igazítása, az ápolási díjra jogosultak körének bővítése, és az ápolási díjra jogosultak számára olyan jogviszony biztosítása, mely a foglalkoztatási jogviszonnyal egyenértékű jogosultságokat garantál. Fontosnak tartjuk ugyanakkor azt is, hogy ezzel párhuzamosan kialakításra kerüljön egy olyan szociális szolgáltatási gyűrű, mely a fogyatékos emberek sajátos igényeit figyelembe véve alkalmas az ápolási díjon lévők bizonyos fokú tehermentesítésére, továbbá a fogyatékos személyek és családjuk számára valódi választási lehetőséget biztosít a segítségnyújtás igénybevételi módjának megválasztása tekintetében.

A MEOSZ részletesen kidolgozott állásfoglalása itt olvasható: http://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2018/08/MEOSZ_Apolasi-dij-allasfoglalas_20180627.pdf