EGY EMBERÖLTŐ AZ AKADÁLYOZOTT KOMMUNIKÁCIÓVAL ÉLŐK SZOLGÁLATÁBAN címmel konferenciát rendez a Bliss Alapítvány

2017. október 6-án egynapos konferenciát rendez az augmentatív és alternatív kommunikációról (AAK) a Bliss Alapítvány.

A Bliss Alapítvány 30 évvel ezelőtti alapítása az első mérföldkő az AAK hazai elterjesztésében. Mára az AAK-val Magyarországon is több tudományterület kiváló képviselői foglalkoznak komoly szinten, és egyre szélesebb körben használják a speciális kommunikációs igényű emberekkel foglalkozó szakemberek a mindennapok gyakorlatában. A konferencia célja e szakmai sokszínűség és a friss eredmények bemutatása.

A délelőtti programban a gyógypedagógiával, nyelvfejlődéssel, pszichológiával, informatikával, kutatással, őssejtkutatással, beszédszintetizálással foglalkozó tudományos szakemberek mutatják be a friss nemzetközi és hazai tudományos eredményeket.
Délután a különböző vezető fogyatékosságokhoz társuló súlyos beszéd- és kommunikációs zavarok terápiájában alkalmazott AAK jó gyakorlataival ismerkedhetnek meg a hallgatók több budapesti és vidéki intézmény szakemberei segítségével.

A konferencia támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Ericsson Magyarország Kft. és a Siketvakok Országos Egyesülete 

Fővédnök: Czeizel Barbara, az EMMI Kora gyermekkori intervencióért felelős miniszteri biztosa
Védnök: Dr. Zászkaliczky Péter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánja

Időpont:  2017. Október 6. 9:00 – 18:00
Regisztráció 8:00-tól
Helyszín: Ericsson Hungary Research and Development Center (1117 Budapest, Irinyi József u. 4.)

A részletes program és a jelentkezési lap letölthető az alapítvány honlapjáról

A részletes program ITT tekinthető meg.

A konferencián való részvétel az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A regisztrációra 2017. szeptember 20-ig van lehetőség az info@bliss.org.hu címre küldött üzenettel.
A konferencián való részvételhez a jelentkezésre kapott visszaigazoló üzenet bemutatásával van lehetőség.

AAK konferencia – tudomány és gyakorlat facebook eseményben is találhatók bővebb információk.