Apáczai Csere János-díjat kapott Prekop Csilla

Az Apáczai Csere János-díj az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés pedagógusok és főiskolai, egyetemi oktatók részére, kiemelkedő oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért. A díjazás javaslat alapján történik.

Az 1973-ban alapított díjat első alkalommal az év nyarán, a pedagógusnapon osztották ki a Parlamentben, tíz fő részére. Az évek során többször változott az átadás időpontja, de 2013-tól ismét a pedagógusnapon adják át. Évente legfeljebb hatvan díj adományozható, azzal, hogy az alap- és középfokú oktatásban 30, a felsőfokú oktatásban ugyancsak 30 személy kaphatja meg.

A plakett Kiss Nagy András szobrászművész alkotása, kerek alakú, bronzból készült, egyoldalas, Apáczai Csere János domború arcképét ábrázolja, felette pedig félkörben az „APÁCZAI CSERE JÁNOS-DÍJ” felirat olvasható.

Idén a díjátadásra a Pesti Vigadóban került sor az Eötvös József-, Szent-Györgyi Albert-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakkal együtt. Az elismeréseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár adták át pedagógusnap alkalmából.

A díjazottak között köszönthetjük Prekop Csillát, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház gyógypedagógusát, elismert autizmus-szakértőt.

Ezúton is nagy szeretettel gratulálunk neki az elismeréshez!

A díjátadásról bővebb információk és a díjazottak teljes felsorolása a www.kormany.hu weboldalon olvasható.